Szóval. A gyerekkorom szokványos panel gyerekkor. 7 éves voltam, az első osztályból kerültem ki amikor beköltöztünk a panelrengetegbe. Akkori törpe valómnak nagy lépés volt. Új élet új iskola. Én 7 évesen az második osztályt nővérem 10 évesen az ötödiket kezdte. A falusi életünkből nem sokra emlékszem. Egy több lakásos társasházban éltünk, a szomszéd fiúkkal sokat lógtunk, elég sok barátunk volt. Az akkori legjobb barátom Ágika volt, vele óvoda óta együtt voltunk. De több barátom is volt. Kis faluhoz képest elég sok gyerek volt, mindenki ismert mindenkit. Én még kicsi voltam a bandázáshoz, de azért sokat mászkáltunk a faluban. Az anyai nagyszüleim is ebben a faluban éltek, sokat vigyáztak ránk. Amikor beköltöztünk a városba persze a falusi barátaimtól elszakadtam. De új barátokat is szereztem hiszen egy elég nyitott gyerek voltam. Szokványos paneliskola szokványos társasága volt. Az aktív 80-as évek közepén. Aki ebben volt és sokan voltak ebben tudja mire gondolok. Kisdobos és úttörő mozgalom, örsök, rajok, alakuló gyűlés. A rendszer próbálta a tanórákon kívül is lefoglalni a gyerekeket. Jó volt. Barátaim is voltak. Katinka, Szabolcs és még pár gyerek. Abban az időben az évfolyamunkban 6 osztály volt az alsó tagozatban. Mivel elég sok gyerek volt akkoriban délelőtti és délutáni váltásban jártunk iskolába heti váltásban. Egyik héten délelőtt, másik héten délután. Amikor délutánosok voltunk azt szerettük, mert akkor hol nálunk hol máshol bandáztunk egész addig amíg egyszer le nem buktunk. Amikor felső évfolyamosok lettünk a 6 osztályt 5 osztályra redukálták. Fogytak a gyerekek, sokan elköltöztek meg minden más. A mi osztályunkban - mi voltunk az E osztály - tették fel a nagy kérdést, hogy melyik másik osztályt tartjuk szimpatikusnak. Nem tudtuk miről van szó, sokan találomra írtunk akármit. ÉN az F osztályt jelöltem meg a barátaim általában a B-t. Így én az F osztályban kezdtem az 5. tanévet a többiek másik osztályokban. Sajnáltam hogy nem velük voltam. Nem számítottam jó tanulónak. Erős közepes voltam. A tanáraimtól többször megkaptam hogy bezzeg a nővérem. Otthon is sokszor megkaptam, mert nem voltam - mondjuk azóta sem vagyok - rendszerető és tisztaságmániás. Nem voltam szorgalmas. Abban az időben amikor új osztályba kerültem találtam rá a könyvekre. Izgalmasabbnál izgalmasabb könyveket vettem ki a könyvtárból, szabad időmben sokat voltam ott. Otthon tanulás helyett is olvastam, éjszaka a paplan alatt is zseblámpával. Emlékszem a nappaliban a szekrény sarkán tartották anyukámék a zseblámpát, és lefekvéskor becsempésztem a szobánkba a paplan alá. Egy szobában voltunk a nővéremmel, ő többször beárult a szüleinknek, hogy paplan alatt olvasok. A szüleink szigorúak voltak. Apukám katonatiszt, anyukám irodista. Nem volt szokás az ölelkezés, a testi érintés. Nyaranta többször voltunk falun a nagyszüleinknél, nagymamám volt aki többet ölelgetett, maga mellé ültetett a padon és dédelgetett. Szerettem. Azóta is fontos nekem az ölelés. A nyarak az alsó tagozatban leginkább a suliban teltek, mert volt napközis tábor és mivel a szülők általában dolgoztak másként nem tudták megoldani a gyerekfelügyeletet. Külsős táborok is voltak, a nővérem kétszer is volt Zánkán, mint jó tanuló gyerek én eljutottam egyszer Balatonkenesére egyszer Csillebércre - mondjuk oda a nővéremmel együtt, és voltam egyszer Szlovákiában Borinkán is 10 napos táborban. Amikor már felső tagozatos lettem én is a nővérem meg ugye 3 évvel idősebb, nem volt muszáj táborozni, lehettünk kettesben otthon. Nővéremnek több jó barátnője is volt, és azóta is több van. Más egyéniség könnyebben megtartja a barátságokat. Az ötvenedik szülinapjára eljött az általános iskolás barátnője, a közép iskolás barátnői, és az egyetemi barátnői. Velük még mindig rendszeresen tartja a kapcsolatot. Neki nem esett nehezére felnőttként is igaz barátokat szereznie. Ez az egy amit igazán irigylek tőle. Hogy tud a társaság lelke lenni hogy mindig vannak körülötte emberek és meg tudja tartani a barátságokat.