Mivel vasárnap dolgoztam most folytatom. Mikor 8. osztályos voltam sokat gondolkodtunk a pályaválasztáson. Mi legyn a gyerek? Nekem egy elképzelésem volt, ápolónő akartam lenni. Nem voltam igazán jó tanuló, erős közepes jegyeim voltak. De a kémiatanárom azt mondta ne akarja az egészségügybe menni mert úgysem bírnám ott a kémiát és hát az nagyon erős, nagyon komolyan veszik. A szüleim hittek neki. Ők is azt kezdték el mondani nem bírnám. Persze a nővérem akkor a város egyik elit gimnáziumába járt mert ugye kitűnő volt. Viszont a gimi első fél évének minden reggelét stresszhányással kezdte. Meg akart felelni. Én meg pont az ellenkezője voltam. Ha valami feltételhez volt kötve amit szerettem volna inkább nem akartam. Szóval továbbtanulás. Az akkori osztályfőnököm az élelmiszeripari szakközépbe járt egyetem elött, még ismerte az igazgatót úgyhogy beprotezsált hogy vegyenek fel a technikumba. Persze emelt kémia - biokémia volt. A sors fintora. Szóval így kerültem a középiskolába. Néha elmerengek hol tartanék már az életemben, ha nem ilyen kémiatanárom van. De hát a sors akkor is úgy alakítja a dolgokat ahogy akarja. Ami elő van írva azt úgyis megadja ha másfelé kanyarodok. Középiskola harmadik osztályában járunk. Barátnőim Annamari és Rena, buli hegyek. Nyári munka, sok strand. Szeptemberben meg az érettségi éve kezdődött. Már harmadikban is emelkedett a nyomás rajtunk, de most már nagyon paráztattak a tanárok. Az osztályfőnökünk fiatal huszonéves pasi volt. Matek-fizika szakos tanárként tanított minket. Már ha tanított mert DJ-ként is üzemelt, sok bulit tartott mindenfelé és elég sokszor ha nem is full részegen de erős másnaposan jelent meg az órákon. A fizikát totál semmibe vettük, a matekot kicsit komolyabban. Sokszor jött be órára kispárnával és nem kért mást csak csendet. Ha jegyet kellett produkáni akkor főleg kémiából olyan banális dolgokat kérdezett, hogy pl, mekkora a szemüvegem dioptriája, vagy a Katona vezetéknevű lány mondjon 5 katonai rendfokozatot. A matekot sem vettük komolyan. Azóta sem értem-tudom. Fejben összeadtam könnyen azt a nyári munkám során a restiben volt alkalmam gyakorolni. De az elmélet meg a függvények meg a többi idegen maradt. Persze az érettségi évében elkezdett az ofő is kicsit pánikolni, hisz az osztály nagy része elég keveset tudott. De mi is pont abban a korban voltunk amikor az esti ivászat többet számított mint a tanulás. Renával volt egy törzshelyünk, suli után oda mentünk a pultos srác már tudta hogy délután paradicsom levet iszunk, később ha jön a társaság akkor sörözünk. Abban az időben még nem volt a 18 év alattiak alkohol tilalma. Aztán jött a november. Kispál koncert. Renával mentünk, már nagyon készültünk. Ez volt az első nagyobb koncertünk. A törzshelyünkön sokszor léptek fel kisebb együttesek, zenekarok vagy csak szóló zongorista, főleg a jazz műfajában. A Kispál koncert elött beültünk a törzshelyünkre, kajáltunk söröztünk. A társaság többi tagjával nem találkoztunk, nem is beszéltük meg hogy megy-e még valaki a koncertre. Aztán mikor már indultunk kifelé találkoztam egy osztálytársammal aki egy régebbi tartozást adott meg. 500 Ft annak idején elég volt még egy-egy korsó sörre :) így átmentünk egy nem messze lévő másik kocsmába. Ahogy kikértük az italunkat és körbenéztünk láttuk hogy ott ül Gömbi két másik sráccal. Persze odaültünk hozzájuk, bemutatkoztak. Persze nem értettem a nevüket de nem is igazán érdekelt. Megittuk a sörünket és együtt átmentük az IHba. Ahogy bementünk Rena meglátta az aktuális szerelmét és lelépett engem meg ott hagyott a fiúkkal. Zavarban voltam meg minden de azért velük maradtam, hátha találkozok közelebbi ismerősökkel. A koncert kezdetén a fiúk kitalálták, hogy előre mennek a dühöngőbe. Én megfogtam a hátul lévő fiú kezét hogy ne szakadjak el tőlük a tömegben. Így kezdődött.